Hal burgonyabundában
Hozzávalók
4 szelet, lehet?leg szálkamentes, b?r nélküli halfilé (egyenként kb. 12 dkg), 1 kiskanál só
fél mokkáskanál ?rölt bors
1 ev?kanál mustár
4 közepes burgonya
8 dkg liszt
a sütéshez:
b? olaj
a díszítéshez:
1 citrom
Ehhez az ételhez a süll?-, a fogas- vagy a pisztrángfilé a legalkalmasabb, de jó hozzá a fagyasztott tengeri hal is. Utóbbit kissé ki kell nyomkodni és leszárogatni, nehogy sütés közben szétessen. A halat besózzuk, megborsozzuk, mustárral leheletvékonyan megkenjük. A burgonyát megtisztítjuk és lereszeljük. Alaposan kinyomkodjuk (az így nyert burgonyalevet igyuk meg vagy adjuk leveshez, mert nagyon egészséges). Ez a m?velet azért fontos, mert ha túl vizes a burgonya, nem tapad a halra, sütéskor leválik róla. A megf?szerezett halat lisztbe hempergetjük, majd a burgonyába forgatjuk, amit kissé rá is nyomkodunk. Ahhoz, hogy a hal szép aranybarnára süljön, ne égjen meg, és a bundája se váljon le, nagyon kell figyelni a sütésére, és az olaj megfelel? h?mérsékletére. Ezért el?ször a reszelt burgonyából 1-2 szálat dobjunk az olajba, ha följön a tetejére és sülni kezd, akkor jó, belerakhatjuk a halszeleteket. Oldalanként
2-3 percig sütjük, végül szalvétára szedve lecsöpögtetjük. Majonézes almával tálaljuk, ami úgy készül, hogy a meghámozott, kockákra vágott gyümölcsöt majonézbe keverjük, és kisebb darabokra tépett salátalevelekkel gazdagítjuk.
Elkészítési id?: 35 perc.
Egy adag: 420 kcal / 1756 kJ.
Italajánlat: száraz fehérbor M?csényi Chardonnay `99.
Forrás:
www.eszemiszom.hu
Megjegyzések: Megjegyzés hozzáfűzése
Felhasználó | | Értékelés | Nehézség | Dátum
|
---|
Még senki nem fűzött megjegyzést a recepthez |
Kategória | Hozzávaló | Mennyiség |
---|